M E G S U L L Y E D T - M E G R E P E D T . H U

FALVARRÁS -

Felvarrás Brutt Saver rendszer vagy HeliSystem technológia.

Brutt Saver rendszer vagy HeliSystem technológia.

 

A falvarrás azt az épület szerkezeti megerősítést jelent, amelynek során elsőrorban a falba vájt 2-5 cm mély és 2-3 cm széles hornyokba (illetve kisebb részt furatokba) speciális spirál alakú, rozsdamentes acél kerül beragasztásra.

Ez az eljárás egyaránt alkalmas a repedések következtében meggyengült falazat visszaerősítésére (repedés öltés), és a koszorú hiányában vagy egyéb okból gyenge szerkezetű épületek megerősítésére (gerendák képzése, falkapcsolatok összevarrása).

 

 

A beépítésre kerülő acél spirál 2 legfontosabb tulajdonsága:

 

1: Spirális szerkezet, amely miatt a falvarrást HeliSystem technológiának is nevezik.

Erre azért van szükség, mert a spirál optimálisabb tehereloszlást tesz lehetővé, aminek következtében kisebb átmérőjű, és ezáltal rugalmas, (hajlítható) acél tudja produkálni a szükséges szakítószilárdáságot.

 

Nem kell tehát vastag, nehezebben (nagyobb roncsolással) beépíthető vas rudat használnunk, hanem elég 6 – 10 mm – es acél spirál, ami hajlíthatóságánál és kis keresztmetszeténél fogva könnyedén beépíthető, akár a fugába is rejthető.

 

2: Rozsdamentes anyag.Ennek köszönhetően nem kell számolni az acél térfogatváltozásával, és korrózió hiányában hosszú távú (akár végleges) megoldást jelent, szemben az egyszerű köracél megoldásokkal.

 

A rendszer másik fontos eleme a speciális, két komponensű, nem zsugorodó ragasztó, amellyel az acél spirál beépítésre kerül.

 

Mindez angliában került kifejlesztésre, és nem csak nyugaton, hanem már Magyarországon is sok éve használatban van. Itthon elsősorban Brutt Saver rendszerként ismert. 

 

A falvarrás jelenleg használatos módjának és anyagainak kifejlesztése előtt is alkalmaztak hasonló módszert a repedések kezelésére. Akkoriban teljesen merev, vastag köracélokat építettek be a repedésekre merőlegesen, azzal a céllal, hogy stabilan, mereven tartsa az érintett falrészt. Erről a megoldásról azonban hamar kiderült, hogy további problémákat okoz, mert a beépített merev acélrúd nem tudja követni az épület természetes mozgását, hanem önálló erőjátékkal rendelkezik, aminek következtében a beépítés helyén újabb repedések keletkeznek.

 

Erre a problámára találtak megoldást az angol kutatók. Kifejlesztették a spirálos rendszert, amely a falazattal együtt dolgozik, és ezáltal nem okoz többletfeszültséget az épületben.